A rúdsport felkészítő edzés az egyik legújabb fitness program fajtánk.

Két személyi edzőnk is foglalkozik vele, más fajta edzések mellett. Próbáljátok ki, nagyon izgalmas órákon fogod elérni céljaidat.

Rúdsport felkészítő edzés

Rúdsport felkészítő edzés a SHE Fitnessben?

Mi a különbség a rúdsport edzés és a rúdtánc között? Egyáltalán hogy merül fel a rúdsport, amikor a sportokról, és méghozzá a nőies sportokról beszélünk.

Sokan találkozhattatok már az online médiában, akár újságcikkekben, vagy tv közvetítésekben a rúdtánc illetve a rúdsport irányzatival. A mozgásforma a 21. század elején kezdett, mint sport megjelenni, és egyre nagyobb népszerűségnek örvendeni, természetesen először inkább csak a tengerentúlon. Kis hazánkban az első rúdtánc iskola 2003-ban nyitotta meg kapuit. Ha visszatekintünk az eredetére, egészen az 1920-as évekig nyúlnak vissza a gyökerek.

Feltehetően az akkori korban igen népszerű utazó cirkuszok show táncosai a cirkuszi sátor tartórúdját is elkezdték használni az előadásaik során, valamint az ősi kínai kultúrában is találunk rúdtáncosokat, ám az ő mozgásformájuk szinte csak akrobatikus elemeket tartalmazott. A rúdtáncnak a legszélesebb körben közismert formája, a bárokban, szórakozóhelyeken látható produkciói az 1950-es években terjedt l a burleszk megjelenésével, és a mai rúdtánchoz, illetve rúdsporthoz semmilyen formában nem hasonlítható.

Rúdtánc, vagy rúdsport? Most mégis melyik?

Ebben a sportágban két meghatározó stílus alakult ki az évek során. A rúdtánc lágyabb, nőiesebb elemeket, érzéki mozdulatokat, és akrobatikus elemeket tartalmaz. Nincsenek benne erőelemek, és a hangsúly a nőiesség megélésén van. A koreográfiák során cél a légies, erőlködésmentes látszat megteremtése. A rúdtánc műfaj kedvelői gyakran láthatóak hihetetlen magassarkú cipőkben, amelyekben még állni is nehéz, nem hogy kecsesen mozogni, valamint az öltözetre vonatkozó szabályok sokkal megengedőbbek a versenyek terén.

Ezzel szemben a rúdsport, amely az olimpiai sportágak közé való bekerülésén dolgozik, nagyon szigorú szabályok szerint működik. Nagyon sokban hasonlít a szertorna, és a ritmikus gimnasztika felépítéséhez. A rúdsport edzés programokban meghatározott elemek vannak, erő-és lazasági elemek, valamint forgások, amelyeket egy pontérték táblázat a Code Of Points foglal össze. A rúdsport versenyzői hihetetlen erő és állóképességgel, fizikummal, és hajlékonysággal rendelkeznek. A ruházat, a smink, a színpadon használható kellékek mind szigorú szabályok szerint meghatározottak.

A rudak

A rudak hossza és átmérője változó. Általában 3,5-4 méter magas, 4,2-4,5 centi átmérőjű, és mind fix, mind forgó formája létezik. A versenyek során a versenyzőknek mindkét rúdtípust használniuk kell.

Rúdsport felkészítő edzés fitness program
SHE Fitness – Rúdsport felkészítő edzés

Az eredmény

Milyen hatással lesz a rúdsport felkészítő edzés és az azt követő rúdsport az alakomra, és az általános fittségemre? Milyen területeket dolgoztat meg igazán?

Legyen szó rúdsportról, vagy rúdtáncról, vagy a kettő vegyítéséről, egy saját testsúllyal végrehajtott mozgásformáról van szó. Gyönyörűen formál MINDENT. A rúdon végrehajtható trükkök sokszínűsége miatt kedvünk szerint alakíthatjuk a hatását. Fejleszthetjük az erőnket, az erő-állóképességünket, az általános állóképességünket, és a koordinációnkat, kinesztéziánkat, azaz a testi érzékelésünket egyáltalán. A trükkök a nehézségükben előre haladva nagyon nagyfokú mobilitást, és hajlékonyságot igényelnek, így a nyújtás is az életünk részévé fog válni, ami segít a sérülések csökkentésében, az izomzat feszességének optimalizálásában. A végeredmény egy feszes, tónusos, és hihetetlenül erős, szálkás és nőies test lesz. Kiváló kiegészítője lehet az edzőtermi edzéseknek, és lehet belőle akár egy életre szóló szerelem, és egy kis segítség a nőiességünk megélésében, kifejezésében.

A rúdsportról részletesebben olvashatsz a következő cikkben.

Vissza a főoldalra a Rúdsport felkészítő edzés oldalról >>

Translate »
Női fitness terem oldalunk tetejére